|
Július elsejétől az Európai Unió területén barangolva több, mint 22
százalékkal csökken a hívásfogadás, 11 százalékkal a hívásindítás és
közel 3 százalékkal az SMS-küldés bruttó fogyasztói ára. A
szolgáltatóknak ettől a naptól minden, az EU területén barangoló
ügyfelüknél be kell állítaniuk az adatRoamingot használók számára a
számlasokktól megvédő értékhatárokat, közölte a Nemzeti Hírközlési
Hatóság (NHH).
Az EU Roamingrendelete alapján – a június 1-jén az EU hivatalos
lapjában megjelent 275,53 Ft/Euró árfolyammal számolva – az uniós
országokban tartózkodva a hívásfogadás percenkénti legmagasabb bruttó
ára az eddigi 66,90 forintról 51,66 forintra, a hívásindítás
legmagasabb kiskereskedelmi ára pedig 151,41 forintról 134,32 forintra
csökken július elsejével.
A pontos árakat a szolgáltatók határozzák meg, de az árak nem haladhatják meg a maximális értéket.
Az árak csökkenésének oka egyrészt a rendelet által eurócentben
meghatározott legmagasabb árszint csökkenése, másrészt pedig az egy
évvel korábbinál kedvezőbb euró árfolyam.
A hívásindítás elszámolása tavaly július elsejétől az első 30
másodperc után, a hívásfogadásé pedig az első másodperctől kezdve
másodpercalapú.
Az egy éve a szabályozott körbe tartozó SMS-küldés ára is csökken
júliustól, az egy évvel korábbinál kedvezőbb euró árfolyam (Ft/EUR)
miatt az EU területén barangolva egy másik (akár hazai) ország
mobilszolgáltatójának hálózatába küldött SMS nem kerülhet többe
alkalmanként, mint 37,88 forint. A jelenlegi, még június végéig
érvényes plafon 38,94 forint.
AdatRoaming
A Roamingrendelet értelmében az adatRoaming esetében a szolgáltatók
közötti elszámolás alapját jelentő nagykereskedelmi ár július elsején
megabájtonként (MB) 1 euróról 0,8 euróra csökken. Az NHH várakozásai
szerint a nagykereskedelmi árak csökkenése a kiskereskedelmi árakban is
megjelenik.
Az elmúlt időszakban a mobilinternetezés egyre népszerűbbé vált, de
a magas adatRoaming-díjak miatt az utóbbi időben sok fogyasztó a
vártnál lényegesen magasabb számlával szembesült.
Az úgynevezett számlasokk elkerülése érdekében március elsejétől a
mobilszolgáltatóknak valamennyi, az Európai Unió területén
mobilinternet-Roamingot használó ügyfelük számára lehetővé kell
tenniük, hogy a szolgáltatás igénybe vételekor választhassanak egy
olyan felső határt, amelynél az adott időszakban csak a fogyasztó külön
kérésére lehet magasabb az adatforgalomért fizetendő számla.
A limit beállítás július elsejéig opció – azaz csak akkor kerül
beállításra, ha a fogyasztó kéri –, utána azonban már kötelezettség
lesz, azaz a rendelet értelmében július 1-jétől az 50 eurós határ
beállítását minden olyan ügyfélnél alkalmazni kell, aki nem választott
más értéket.
Az Európai Parlament és a Tanács rendelete szerint a szolgáltatók
több korlátot is megállapíthatnak, akár összegben, akár adatforgalomban
meghatározva a limitet. A megállapított limitek közül az úgynevezett
alapértelmezett limit a számlázási időszakban nem haladhatja meg a
nettó 50 eurót, azaz júliustól ez az összeg legfeljebb bruttó 17,220,-
forint lehet.
Takács Péter, a hírközlési fogyasztói jogok képviselője (HFJK)
szerint a felső határ bevezetése javította a fogyasztók helyzetét és
hozzájárult ahhoz, hogy csökkenjen a sokkoló számlák száma, ugyanakkor
a HFJK szerint a szolgáltatók a plafon beállításának lehetőségét ugyan
a jogszabályban foglaltaknak megfelelően, de nem eléggé aktívan
kommunikálták, így erről a lehetőségről sok fogyasztó nem szerzett
tudomást.
A HFJK ezért felhívja az Európai Unió tagállamaiba utazók figyelmét
arra, hogy júliusig is éljenek a lehetőséggel, kérjék szolgáltatójuktól
a megfelelő határérték beállítását!
A rendelet szerint a szolgáltatók a korlátot adatmennyiségben is
kifejezhetik, feltéve, hogy az ügyfeleket előre tájékoztatják a
megfelelő pénzügyi vonzatokról. Amennyiben a szolgáltató a határt
adatmennyiségben szabja meg, akkor sem lehet a felkínált határ a nettó
50 eurós alapértelmezett értéknél magasabb.
A szolgáltatóknak a barangoló ügyfeleiket SMS-sel, e-mail üzenettel,
vagy a számítógépen felugró ablakkal tájékoztatniuk kell arról, hogy
elérték a pénzügyi vagy adatforgalmi korlát 80 százalékát. Biztosítani
kell az ügyfelek számára a jogot, hogy kérjék szolgáltatójuktól az
ilyen értesítések küldésének megszüntetését, illetve hogy bármikor
díjmentesen kérjék a szolgáltatás visszaállítását.
Ha az ügyfél forgalma túllépi a megállapított korlátot, akkor a
szolgáltatónak szintén üzenetet kell küldenie, és jeleznie kell, hogy a
felhasználó hogyan kérheti a szolgáltatás folytatását, illetve fel kell
tüntetni a határértéken felüli egységekhez kapcsolódó költségeket.
Amennyiben a barangolást végző ügyfél nem válaszol a kézbesített
értesítésnek megfelelően, a szolgáltatónak haladéktalanul meg kell
szüntetnie a barangolásos adatátviteli szolgáltatás nyújtását, nem
számolhat fel további díjat, kivéve, ha és ameddig az ügyfél kéri a
szolgáltatások további vagy újbóli nyújtását.
2010. november 1-jétől, amennyiben a barangolást végző ügyfél
pénzügyi vagy adatforgalomra vonatkozó limit-funkciót igényel, vagy
annak megszüntetését kéri, a váltásnak a kérelem kézhezvételét követő
egy munkanapon belül, ingyenesen kell megtörténnie, és nem köthető az
előfizetés más részeire vonatkozó feltételekhez és korlátozásokhoz.
Az uniós barangolásról szóló rendelet hatálya csak az EU
tagállamokra, valamint Norvégiára, Izlandra és Liechtensteinre terjed
ki, ezért Takács Péter a más országokba utazóknak azt javasolja, hogy
indulás előtt minden esetben érdeklődjenek a Roaming, ezen belül a
mobilinternet (adatRoaming) tarifákról a www.tantusz.nhh.hu portálon, illetve szolgáltatójuknál. |