Az Ügyfél
Az 1927-ben alapított Volvo a világ
egyik legnagyobb nehéztehergépjármű- és dízelmotorgyártója. A Volvo csoport
teljes körű, igényre szabott finanszírozási, lízing-, biztosítási és
szervizmegoldásokat nyújt, valamint a városi közlekedésben használható
szállítási rendszereket biztosít.
Probléma
A Volvo 2009-ben kereste meg a SciamuS-t, azzal, hogy világítsa
át és optimalizálja mind a vezetékes, mind a mobil távközlési infrastruktúráját
a budapesti központban és a vidéki telephelyeken egyaránt.
A SciamuS a megtakarítási részesedésért, vagyis sikerdíjas konstrukcióban
vállalta a projektet.
Elemzés és Javaslatok
A SciamuS által készített
elemzés azt mutatta, hogy:
- a
Volvo Hungária odafigyel a költségekre, így telefonköltsége a magyar átlag
alatt van,
- a
mobil költségek dominálnak,
- a
vezetékes hangköltség szintén jelentősebb összeget emészt fel,
- a vezetékes vonalakon a teljes forgalom 40%-át
nemzetközi forgalom tesz ki,
- a mobil infrastruktúrán is jelentős arányt
képvisel a Roaming és a nemzetközi hívás,
- a lengyelországi központi beszerzés által
igénybevett szolgáltatások költsége jóval a magyar piaci ár felett van.
Bevezetés
A SciamuS másfél hónap alatt elvégezte a jelentésben összegyűjtött
változtatási javaslatokat:
- az aktuális szolgáltatói szerződések
felbontása,
- új szerződés megkötése, bizonyos esetekben
versenyeztetéssel,
- felesleges előfizetések felmondása,
- vezetékes vonalak racionalizálása,
- GSM adapterek optimalizálása,
- a mobil adatcsomagok rendbetétele,
- új belső szabályozás készítése.
Eredmények és
Konklúzió
A projekt végrehajtásának idejét jelentősen rövidíti, ha az
ügyfelet képviselő kollégák figyelemmel kísérik a folyamatokat és a kért
adatokat, információkat a meghatározott határidőre rendelkezésünkre bocsátják.
A Volvo esetében az együttműködés kiemelkedően professzionális volt.
Bizonyos költségek csökkentésére nem nyílik lehetőségünk,
még akkor sem, ha pontosan tudjuk és látjuk, hogy hogyan lehetne kevesebbért… A
Volvo esetében ez az anyacég által nemzetközi szerződéssel megrendelt bérelt
vonali hálózatot érintette. Lényeges,
hogy bár sok nemzetközi cég központilag intézi a beszerzéseket, ezek nem minden
esetben jelentenek jobb árat, illetve megtakarítást. Sok esetben, például
telekommunikációs költségek esetén is,
országonként igen eltérő árak, csomagok, feltételek érhetőek el, így
érdemes itthonról intézni a beszerzést. Ennek hatékonyságát növeli, ha
figyelemmel kísérjük a hazai szokásokat, a pályáztatás során figyelembe vesszük
az ország specifikus folyamatokat, törvényeket, illetve egy független tanácsadó
céget bízunk meg ennek menedzselésével.
Átlagos megtakarítás 30%.
|