|
A SciamuS 2003-ban alakult azzal a céllal, hogy ügyfeleink javára fordíthassuk azt a tudást és tapasztalatot, melyet a cég alapító tulajdonosai szereztek svédországi és magyarországi vezetői tevékenységük során. A SciamuS latin szó, magyar jelentése: Tudunk.
Kezdetben a telekommunikációs tanácsadás egy ága volt tevékenységünknek a pénzügyi és vállalatvezetési tanácsadás mellett, de ma már kizárólag telekommunikációval foglalkozik a SciamuS. Ez köszönhető annak a hatalmas sikernek, melyet az általunk fejlesztett költségoptimalizálási módszerrel szereztünk a piacon. Ma a SciamuS Magyarország vezető telekommunikációs tanácsadó cége.
Ügyfeleink magas szintű kiszolgálása mellett fontosnak tartjuk olyan értékek képviseletét a magyarországi üzleti szférában, melyeket Svédországból hoztunk magunkkal. Az őszinteség, a becsületesség, az adott szó értéke, a természet és embertársaink tisztelete mind fontos alappillérei munkánknak. Nem csak ügyfeleinkkel, hanem alvállalkozóinkkal, alkalmazottainkkal szemben is tisztességesen és becsületesen járunk el, betartjuk a határidőket, megfizetünk minden adót, szerződéseink átláthatóak, senkit nem alkalmazunk feketén (még részben sem) és harcolunk - szerény eszközeinkkel - a korrupció ellen. A SciamuS a Transparency International Vállalati Támogató Fórumának tagja.
Bedő Erik
vezető tanácsadó
Mobil: (30) 931 2163
|
 
|
| A SciamuS alapítója és vezető tanácsadója. Svédországban született, ott szerezte mérnöki és közgazdász diplomáját. Több, mint húsz éves tapasztalattal rendelkezik telekommunikációs és vállalatvezetési területen. Karrierjét Svédországban az Ericssonnál kezdte, később volt mind pénzügyi igazgató, mind vezérigazgató telekommunikációs cégeknél Magyarországon (Pannon GSM, Matávcom). A Consido módszer kidolgozója és nevéhez fűzödik sok sikeres költségoptimalizálási projekt végrehajtása a SciamuS-on belül, melyek jelentős, 40-60 %-os megtakarítást jelentettek ügyfeleiknek. |
|
Tóth Levente
értékesítési vezető
Mobil: (30) 397 5162
|
  |
Tóth Levente 2011 közepe óta tagja a csapatnak értékesítési vezetőként. A Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett diplomát mind alap-, mind a mesterképzésen, pénzügyi szakon, majd MBA általános menedzsment képzésen. Tapasztalt távközlési és informatikai üzletember vezetői tapasztalatokkal. Pályafutását befektetési banknál kezdte, ahol vállalati ügyfelek értékpapír-portfóliójának kialakitásával foglalkozott. 2000-ben csatlakozott a Magyar Telekomhoz és közel 10 évig dolgozott itt. Ez alatt az idő alatt különböző értékesítési- és üzletfejlesztési vezető pozíciókat töltött be.
|
|
Kemény György
projektvezető
Mobil: (70) 932 9877
|
  |
Projekt manager elsősorban nemzetközi költségoptimalizálási és költségfigyelési projektekben. Matematikus, diplomáját az Eötvös Lorand Tudományegyetemen szerezte. Több mint 15 éves informatika- és tanácsadói szakmai tapasztalattal rendelkezik. Vezetési tanácsadóként és operatív vezetőként dolgozott elsősorban beszerzési, logisztikai és informatikai szakterületeken, néhány rövidebb kitérővel a pénzügyi és számviteli területek felé. Ezen felül a telekommunikációs szolgáltatók rendszereinek, működésének és struktúrájának alapos ismerete is segíti a munkáját.
|
|
Nagy Koppányprojektvezető
Mobil: (70) 932 9860
|
  |
|
Projekt manager költségoptimalizálási és költségfigyelési projektekben. Mérnök informatikus diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte. Ezt követően az Accenture-nél volt tanácsadó, elsősorban távközlési cégek CRM-, szerviz- és vállalatirányítási rendszereivel foglalkozott. Az utóbbi években a SciamuS módszereinek és szolgáltatásainak aktív fejlesztője, a belső folyamatok gyorsításának és az ügyfelek elégedettségének növelése érdekében.
|
|
Barta Istvánprojektvezető
Mobil: (70) 977 4072
|
  |
|
Projekt manager költségoptimalizálási és költségfigyelési projektekben. Szervezőinformatika szakos műszaki manager diplomáját a Budapesti Műszaki Főiskolán szerezte. Rendszerszemléletű informatikai tapasztalatait Vállalatirányítási rendszerek fejlesztésével foglalkozó cégnél bővítette mint kiemelt ügyfélkapcsolati manager. Telekommunikációs rendszerek működését a UPC Magyarország Kft.-nél sajátította el.
|
|
|
Kóródi Gábor vezető elemző
Mobil: (70) 932 9858
|
  |
| Informatikus, a SciamuS-ban vezető elemző. Leginkább elemzésekben szerzett magas tapasztalatával segíti a költségoptimalizálási projekteket. IT ismereteit házon belül és az egyes projektekben is kamatoztatja. Saját projektként költséghely szerinti felbontásokat készít. |
|
Pusztai Lászlóelemző
Mobil: (70) 977 4074
|
 |
| Közgazdász diplomáját a Budapesti Corvinus Egyetemen szerezte, ezt
követően több évet dolgozott a közigazgatásban elemzőként. A SciamuSnál
részt vesz a költségoptimalizálási és költségfigyelési projektek
megvalósításában. |
|
Bedő Nóra
ügyvezető
Mobil: (30) 201 3333
|
  |
| A SciamuS alapítója és ügyvezetője, marketing szakos közgazdász Svédországban szerzett diplomával. Marketing kommunikációban és értékesítésben szerzett vezetői tapasztalatokat külföldön, majd hat éven keresztül a magyarországi IKEA marketing és PR igazgatója. A SciamuS ügyvezetője, a stratégiáért, marketingért, kutatásokért, kommunikációért és adminisztrációért felelős vezetője. |
|
Salamon Éva marketing és PR vezető
Mobil: (30) 350 1733
|

|
| Több,
elsősorban informatikai, telekommunikációs cégnél látott el marketing
és PR menedzseri, vezetői feladatokat. 2004 óta dolgozik önállóan, több
vállalatnak, vállalkozásnak tanácsadóként, külső munkatársként. 2007 óta
segíti a SciamuS munkáját. |
|
Tari Zsuzsanna irodavezető
Mobil: (20) 770 3782 |

|
| Kereskedelmi, gazdasági végzettsége, valamint adminisztrációs
tapasztalata alapján az irodai háttérmunkában erősíti a SciamuS
csapatát, és költségoptimalizálási projektekben segíti a vezetők
munkáját. |
|